A 14. ARC III. helyezettje

Halász Géza (67)

Géza régi motoros az ARC-on.  Úgy gondolja, hogy az óriásplakát kiállítás a fiatalok önkifejezési terepe. Mégis rendszeresen pályázik, ami bizonyítja, hogy az életkor, valamint a kreativitás és nyitottság között nem sok összefüggés van.  
ARC: Mik a legfontosabb tudnivalók rólad?
Géza: Nyugdíjas közgazdász vagyok, 9 unokával. A Közgazdasági Egyetemen tanítottam informatikát, valamint az egyetem kiadójában dolgoztam.  A rajzolást még egyetemista koromban kezdtem. A kéthetente megjelenő egyetemi lap hátulját rajzoltam tele. Tagja vagyok a MÚOSZ karikaturista szakosztályának. Soha sem tanultam a rajzot, teljesen magamtól sajátítottam el a technikát. Egy ideje már számítógéppel rakom össze a grafikáimat.
ARC: Hol kamatoztatod grafikusi vénádat? 
Géza: 10-11 éve rendszeresen rajzolok a Magyar Nemzet szombati kulturális mellékletébe. Azért azt el kell mondanom, soha sem politikai témában. Inkább általános emberi dolgokat ragadok meg. Megvan az a privilégiumom, hogy a témákat teljesen szabadon választhatom meg. Így az alkotásaim lehetnek kicsit szórakoztatók, kicsit emberiek, kicsit komolyak.
ARC: Értél már el sikereket hasonló pályázaton?
Géza: Harmadszor állítok ki most az ARCon. 2006-ban nyertem egy megosztott első díjat. Pár évvel később a Magyarok a Marson című munkám került be a válogatásba, ami a Feszti körkép alakjait helyezte be marsi környezetbe. Jó érzés, hogy bekerültem megint. Először 1988-ban, egy számítástechnika témában szervezett nemzetközi pályázaton engem választott legjobb alkotónak a zsűri, aminek akkor a Ludas főszerkesztője volt az elnöke. Legnagyobb nemzetközi sikeremnek a 2009-es World Press Cartoon második díját tartom.
ARC: Mi volt a 2006-ban ARC díjas műved témája?
Géza: Akkor Leonardo utolsó vacsoráját szedtem elemeire.
ARC: Idén mit lehet látni tőled az ARCon?
Géza: Két képem került ki a térre. Azon, amelyikkel a helyezést elértem, a hetes autóbusz látható, rajta a Derkovits féle Dózsa sorozat kiegyenesített kaszájú parasztjai.  A másik Munkácsy „Magyarok bejövetele” festményének átirata. Középen egy Mercedes gördül le éppen a futószalagról, amin az utolsó simításokat végzi egy munkás, miközben egy másik magyar hajlong Árpád vezér előtt. Mindkét pályamű történelmi szituációt vesz elő.
ARC: Mi lehet ezeknek a történelmi idézeteknek az aktuális olvasata?
Géza: A mercedeses kép aktualitása a kecskeméti gyár avatása. Viszont a Derkovits Dózsa sorozatát idézőnél különösebb nem volt, hacsak az nem, hogy épp most van a Dózsa féle parasztfelkelés 500. évfordulója. Inkább az ellentét érdekelt a nagyurak ellen rablóháborúba induló paraszt hadsereg forradalmi hevülete, és a mi korunk lankadt hevületű tüntetői között.
ARC: ez esetben mi lehet a buszon ülő felfegyverzett tömeg szerepe?
Géza:  Az végül nincs eldöntve. Eredetileg a Békemenet címet akartam, de végül úgy döntöttem, hogy ennyire direkt módon nem szeretném vezetni a nézőt. És a kép akár a mások oldalról is szólhatna.
ARC: Így viszont sokféle olvasat lehetséges. Még az is előfordulhat, hogy valaki épp ellentétesen értelmezi a munkát.
Géza: Ez néha elkerülhetetlen. Meg lehet lepni a különböző magyarázatokkal. Egyszer egy díjnyertes alkotásomat kellett magyaráznom, amin egy teknőc jelent meg, aggyal a hátán.
ARC: Mit szóltál az idei kiírás témafelvetéséhez, a „hit”-hez?
Géza: Eléggé általános, széles témának gondolom. Az én alkotásom erősen politikai jellegűre sikeredett - illetve lehet úgy is értelmezni.
ARC: Nem rejted véka alá, hogy bizonyos szempontból politikai állásfoglalás a két munka. Mennyire befolyásolja a mindennapi életed a politika?
Géza: Teljesen a magyar valóságban élek. Vannak gyerekeim, unokáim, a gyerekeknek svájci hitele stb…  Általában optimista vagyok, de most nem. Most inkább realista, és egyelőre nehezen tudok elképzelni bármilyen pozitív változást.
ARC: Rendszeresen politizálsz?
Géza: A közgazdász szakmámban van egy klubunk, ahova rendszeresen elhívunk beszélgető partnereket. Politikusokat, közgazdászokat, filozófusokat, társadalom kutatókat. Sokszor csalódott hangulatú beszélgetések ezek.
ARC: Te mennyire veszel aktívan részt társadalmi ügyekben?
Géza: Mondhatjuk, hogy aktív vagyok. Az újságíró szövetség egyik karikaturista szakosztályának (mert miért ne lenne kettő?) elnöke vagyok. 3 éve Dunakeszin, ahol élünk, egy DunArt nevű  képzőművészeti egyesületet alakítottunk. Az a párt, amit  SZDSZ-nek hívtak, már kiment alólam. Igaz, én már csak a legvégén voltam tagja.
ARC: Mi a különbség az akkori és a mostani politikai színtér között?
Géza: Színesebb volt a politikai paletta. Most őrült ellentétek feszülnek a pártok között. A 8 évvel ezelőtti ARC-ra beadott rajzom, amin Leonardo utolsó vacsorájának szereplőit ültettem külön asztalokhoz, pont erről akart szólni. Pedig azért vannak közös dolgok.
ARC: Kilátás, remények?
Géza: Igazából csak akkor beszélhetünk jólétről, ha a sokszínűség érvényesül. Amíg a határszélről a szomszédba mennek át dolgozni az emberek, addig tudhatjuk, ez nem valósult meg. Ráadásul a magyar társadalmat semennyire sem látom szolidárisnak. Még baloldali érzelműek fejében is ébrednek szélsőségesen jobbos eszmék cigányságról, zsidóságról.
ARC: Véleményed szerint az óriásplakát kiállítás tudja árnyalni a közgondolkodást?
Géza: Hozzá tud tenni, de csak nagyon kicsit. Jó volna, ha még többen elmennének megnézni. Hallottam én már ott szitkozódást, de legalább felkavarta a kedélyeket valamennyire. Remélem a fiatalokat még jó sokáig meg tudja szólítani, mert mindig van egy kis lázadó, egy kis elgondolkodató vonala az ARCnak, és jól kérdez rá a fiatalok aktuális világképére.
ARC: Mi vidít fel? Mi ad hitet?
Géza: Unokák, gyerekek. A család. Soha nem voltam hívő, de azért van olyan dolog, amiben hiszek. Ilyen például a tisztesség.